Tanulmány
ico impressum ico archiv  ico search ico user

 Támogatók: gyoremblema l  nka little

A pusztulás narratívái Kálmán Gábor Nova című kötetében

A pusztulásnak, a vég közellétének, a végső határnak megjelenítése az apokaliptikus hagyományba illeszkedik. Ez az örökség változatos módon van jelen az utóbbi évtizedek magyar irodalmában, ahogy erre meggyőzően hívja fel a figyelmet Angyalosi Gergely 1994-es tanulmánya, valamint Mizser Attila 2013-as monográfiája Krasznahorkai László, Márton László, Hajnóczy Péter, Nádas Péter, Grendel Lajos, Talamon Alfonz és mások szövegei kapcsán. Az apokalipszis szó eredeti jelentése valamely titok, jóslat értelmének felfedése volt, a rettentő katasztrófa értelemmel később ruházódott fel. Angyalosi Derridára hivatkozva kontemplációként, látás útján történő inspirációként értelmezi az apokalipszist. Megállapítása szerint a katasztrófának nem csupán „az a funkciója, hogy szenvedést okozzon, vagy az ember gyöngeségét és kiszolgáltatottságát jelezze, hanem az is, hogy általa az élet minden dimenziója megváltozzék. Ami eddig reálisnak számított, az mostantól valószínűtlen lesz, és fordítva.”[1] A vég, a pusztulás tragikus mozzanatai a posztmodern irodalomban a groteszk és az abszurd irányába tolódnak el.[2] Mizser szerint az apokalipszis nem csupán tematika, hanem foucault-i értelemben vett sajátos szabályrendszer mentén működő diskurzus is.[3] Az apokaliptikus hagyomány felleplezésként gyakran a múltra, az emlékezet számára hozzáférhetetlen tudásra vonatkozik. Az alábbiakban azt vizsgálom, milyen kísérlet zajlik a múlt rekonstruálására, illetve milyen szövegalkotási stratégiák jellemzik a pusztulás narratíváit Kálmán Gábor Nova című kötetében.

A Nova komoly kritikai visszhangot váltott ki (nemcsak a magyar, hanem – Karol Wlachovský 2014-ben megjelent fordítása jóvoltából – a szlovák recepcióban is), valamint 2012-ben megkapta a legjobb első kötetért járó Bródy-díjat. Bodor Ádám Sinistra körzetével és Verhovinájával, Tar Sándor A mi utcánk című kötetével, Háy János istendrámáival és A gyerek című regényével, Grecsó Krisztián Pletykaanyu című kötetével rokonítható, de az anekdotikusság révén a mikszáthi hagyomány nyomai is tetten érhetőek szövegeiben.[4] Mindegyikkel közös pont a nyomasztó környezet, a kilátástalanság, a hanyatlás, pusztulás tapasztalatának szövegbe emelése.

A Nova a műfaji átmenetiség kérdését veti fel. A recepcióban felbukkanó besorolási kísérletek között szerepel a novellafüzér vagy regényelőzmény, a köztes műfaj a regény és a novellaciklus között, a Sinistra körzet-szerű mintázat mint önálló műfaj, a kisregény, sőt a novellafüzér-regény.[5] A szövegvilág meghatározó kronotoposza Jasná Horka. A változhatatlanságba dermedt falut a szerző  a közép-szlovákiai régióban helyezi el. A település mindenféle centrumtól távol esik, ráadásul geopolitikai határsávban fekszik: a szlovák‒magyar nyelvhatáron, sajátos közép-európai térben tehát. Az események szereplői jellemzően kallódó vagy éppen halódó kisemberek, akik átjárnak a történet- és szöveghatárokon. Az előre- és hátrautalások, a sűrű szövésű motívumháló, az ismétlésalakzatok, a fokozatosan kibontott szereplői kapcsolatok a töredékes szerkezetet időről időre összerántják, újraolvasással puzzleszerű tabló állítható össze belőlük, így inkább a regény felé mutatnak.

Kálmán Gábor eltért eredeti intenciójától, amikor nem a falunevet tette meg kötetcímnek, hanem a sokkal talányosabb, több nyelvben értelmezhető, így több konnotációval tágítható Novát választotta. A Jasná Horka településnév részben megfelel a szlovák helynévadási szokásoknak (ismerünk Krasznahorkát, Gömörhorkát, de létezik Hôrka, Hôrka nad Váhom, Hôrka pri Poprade); a toponima egyúttal beszélőnév is: a horka szlovákul hegyecskét jelent, s ezt a falut valóban hegyek veszik körül. Ez a földrajzi meghatározottság egyben a külvilágtól való elhatárolódást is biztosítja. Menedéket, ugyanakkor elfeledettséget is. Jasná Horka a kudarcot, csődöt, leépülést, pusztulást tematizáló történetekből egyértelműen baljós (sinister) helyként rajzolódik ki, így a ’világos, fényes’ jelentésű jasná előtag a szövegekbe épülő nyomasztó, sötét eseményfragmentumokkal sajátos feszültségben áll.[6]

A nova direkttermő szőlőfajta, melyből gyenge minőségű bort lehet készíteni. A kívülállók szerint a nova megbolondítja az embert, tartós fogyasztása szellemi leépülést, a belső szervek szétrobbanását eredményezi. A Jasná Horkaiak számára azonban minden tiltás ellenére maga az élet, hiszen a kiirthatatlan növény mindig bőséges termést ad, amiből meg tudnak élni (a bor sokuknak szinte egyetlen tápláléka), ami határhelyzetekben akár a túlélésüket biztosítja. A nova etimológiája Noé (Noah) nevére vezethető vissza,[7] ami egyértelműen kiemeli, hogy pusztulástörténettel, pontosabban történetekkel van dolgunk, melyeket történelmi kataklizmák indítanak be. A nova egy másik konnotációja viszont éppen a megújulást asszociálja. A falu lakói azonban a történelmi események következtében újraalakuló világban nem képesek létezni, világvégét vizionálnak, kallódnak, vegetálnak, rosszabb esetben gyilkolnak vagy maguk ellen fordulnak. A nova tehát a destruktív változás jelképe,[8] mely nemcsak az emberekre gyakorol hatást, hanem a tárgyakra is – ennek erőteljes példája az özönvízmítosz profán és groteszk változata, mely szerint a német katonák által szétlőtt pincéből kiözönlő tízászoknyi nova szakadékba sodorja a tankot.[9] Egy másik, ugyancsak groteszk képekkel megtűzdelt szöveghelyen a makacs Babka ádáz, bár értelmetlen küzdelemben dacol az elemekkel (nem mellesleg a transzcendenciával), amikor özönvízszerű esőben kel át a hegyen a beteg tehenével, s még az útjába zuhanó fatörzset is képes elmozdítani.

Jasná Horka egy sajátos közösség létezésének ad keretet mind fizikai, mind mentális értelemben. A közösséget az együtt megélt események és az azokra való személyes emlékezés tartja össze,[10] vagyis egy közösséghez tartozni annyi, mint meghatározni a közösség tagjainak a saját (személyes és közös) múltjához való viszonyulásának módját (Jakab 2012).[11] Jan Assmann szerint az emlékezet kommunikációban él és marad fönn… Az ember kizárólag arra emlékszik, amit kommunikációban közvetít, és amit a kollektív emlékezet vonatkoztatási keretei között elhelyezni képes.[12] Az emlékezés alakzatai a mítoszok,[13] amelyek segítik az önmeghatározást és az önazonosság igazolását, valamint identitásbiztosító tudást közvetítenek, melyre a csoport saját egysége és egyedisége, vagyis más csoportoktól való elkülönülése tudatát építheti.[14] Rendkívül fontos tehát egy közösség emlékezetének fenntartása. Amennyiben elhomályosulnak az események, feledésbe merül az eredet, „szükség van egy elbeszélőre, aki a történetek újramondásával újraalkotja az emlékezet közösségét”.[15]

Ez a múlt nyomába eredő elbeszélő megnevezetlen marad ugyan a Novában, iróniája viszont arra enged következtetni, hogy olyan személyről van szó, aki szenvedélyes érdekeltségénél fogva képes egyszerre belülről, ugyanakkor az intellektus fölényével kívülről is figyelni az eseményeket. Felmerülhet a gyanú, hogy ez az egyes szám harmadik személyű narrátor azonos lehet az egyik szereplővel, mégpedig a Juro nevű kamasszal, aki családi legendák, közösségi mítoszok, falusi babonák révén szinte minden szereplővel szoros kapcsolatban áll, illetve intenzíven keresi a kapcsolatba kerülés lehetőségeit. Túlságosan sok a rés személyes történetében is, de felismeri, hogy a saját múlt és a saját jövő feltárásához szüksége van a közösségi történeti narratíva rekonstruálására.

A történeti narratíva sajátossága, hogy csak végességében, teljességében, lezártságában lehet érvényesen elgondolni. A mindenkori múlt számunkra az, amelyet megéltünk, megörököltünk, amit a könyvek és egyéb médiumok rögzítettek.[16] A múlthoz való hozzáférés azonban korlátozott, még akkor is, ha úgy tűnik, a falusiak közömbösek a jelenükkel (hiszen nincs jövőképük), és sokkal szívesebben fordulnak a múlt felé (évszázados babonák irányítják mindennapjaikat). A régmúlt foglalata Štrofeková ükanyjának tizenkét vaskos kötetbe írt naplója vagy emlékirata, amely anyáról lányra száll. A legendárium létezéséről nincs tudomása a falunak, olvasója – a (soha el nem évülő) kompromittáló adatok miatt – mindenkor csak egyetlen személy lehet. A tekintélyét és hatalmi befolyását vesztő Štrofeková gondatlanságból elhagyja az egyik kötetet, amibe Juro beleolvas. Ezzel részben felleplezi, vagyis – a fiút az olvasáson rajtakapó Štrofeková felfogásában – megbecsteleníti az emlékeket. Az eredetmítoszba való maradéktalan beavatódás azonban elmarad, hiszen Štrofeková szégyenében lángok martalékává teszi az ükanyai napló teljes sorozatát.

Jasná Horka kihalófélben levő település, nem véletlen tehát, hogy nem a kezdetekre, hanem az utolsó történetre összpontosítanak lakói a múlthoz való viszonyuk kialakításában.[17] Ez hangsúlyosan a II. világháború, illetve kevésbé plasztikusan a kommunizmus érájának apokalipszise. Élnek még az események szemtanúi, akik olykor közösségi helyeken (kocsmában) vagy intim terekben (családi házban) felidézik emlékeiket. Az oralitásban az egyes mozzanatok azonban módosulnak, erodálódnak, átsneződnek. A történelmi korszak tehát a szöveg által újrastrukturálódik, vagyis megteremt egy történelem-alternatívát.[18] Nádas Péter Bibliájának elemzése során Mizser Attila a vég különböző szintjeit különíti el, [19] melyek termékenynek bizonyulhatnak a Nova szövegeinek olvasása közben is. Az egyik a közösségi-társadalmi szint. A Jasná Horkaiak kollektív identitását az erős lokális és regionális tudat erősíti. A faluközösségbe tartozás joga azonban nincs pontosan definiálva, miközben rendszeresen hangsúlyozzák különbözőségüket a szomszédos településeken élőktől vagy a faluban átmenetileg tartózkodó idegenektől. Aki elvágyódik, netán hosszabb-rövidebb időre el is távozik, kiesik az időből, halottnak nyilvánítják, mert a Jasná Horka-iak úgy gondolják, a helységnévtáblán túl nincs élet, vagy ha van, az számukra közömbös. Az esetleges visszatérőt élőhalottként vagy kísértetként kezelik (Tomáš néni, Iveta, Urban). Magas kerítéssel elzárt udvarokban, apró ablakos házakban élnek, kapcsolatukat a pletyka tartja fenn. Ismerik egymás történeteit, úgy mesélik, mint a sajátjukat. A pletyka tere a kocsma, ritkábban az utca vagy az udvar. A Jasná Horka-iak legjellemzőbb érzelme a harag, a nehezen zabolázható indulat, legfontosabb viszonyuk a gyűlölet, mely nemzedékről nemzedékre hagyományozódik akár évszázadokon keresztül, s nemcsak verbális formában él, hanem gyakran tettlegességbe, tragédiába fordul. A falu lakóinak többsége az elbeszélés idejében egyik napról a másikra tengődő, célját vesztett, sorsából kiforgatott ember. Élettörténetük egy-egy felvillantott részlete árulkodik arról, milyen szerepet töltöttek be korábban a közösségben, illetve hogyan alkalmazkodtak a gyorsan változó körülményekhez. Sklenár kocsmájában vitatták meg a fontosabb eseményeket s rendezték le viszályaikat. Havran megtagadta a besorozást, a hegyekben rejtőzött a második világháborúban. Babka pártfunkcionáriusként államosított és igazságot osztott. Sklenárová vajákos asszonyként, bábaként tevékenykedett. Štrofeková párthű igazgatóhelyettes volt. Az egyik legmeghatározóbb figura Ujo Fero, a titokzatos erdész, aki csak néha látogat a faluba. Törvényen kívüli, emberfeletti erővel rendelkező vénember, akitől mindenki tart agresszivitása miatt. Minden történet tudója, az elbeszélő és/vagy Juro tőle szerzi a múltra vonatkozó ismereteinek többségét, hogy azután az összegyűjtött törmelékekből élettörténeteket s valamiféle falutörténetet rekonstruáljon. E történetek tanúsága szerint a faluközösség lassan, de biztosan felszámolódik: az öregek meghalnak, a fiatalok elmennek, így nincs biztosítva a folytonosság. Juro, az utolsó gyerek sem itt tervezi leélni az életét.

A vég másik szintje a halál és a szerelem misztériuma. A Nova történetfragmentumaiból nagy szenvedélyek csapnak ki: a beteljesületlen szerelem több esetben gyűlöletet szít, a gyűlölet és szerelem egyszer egymásnak feszülő, máskor egymást feltételező hullámai tragédiákat eredményeznek. Az Abafi molnárhoz meghatározatlan viszonyban tartozó szépséges cigánylány felkorbácsolja számos férfi vágyát, s kiszolgáltatottsága miatt már csak bosszantásból is válogatás nélkül odaadja magát mindenkinek a hadak vonulásakor: német katonának, orosznak, partizánnak egyaránt. A falusiak közül is akad hódolója a háború idején még fiatal Ujo Fero személyében. A lány hirtelen eltűnése találgatásra ad okot. A molnár úgy magyarázza, hogy megszökött egy katonával, a babonás falusiak viszont a szárnyra kapó szóbeszédnek hisznek inkább, mely szerint bosszúból meggyilkolta és befalazta a nőt a malom pincéjébe. A balladisztikus történet beleszól Ujo Fero sorsába: a lány eltűnése gyógyíthatatlan sebeket okoz neki. Ezt bizonyítja, hogy alkalomadtán bosszút áll a molnáron, majd önpusztító életmódot választ. Ereje akkor törik meg, amikor a faluba a rendszerváltás idején betelepülő cigány párocska nő tagjában felismeri a megöregedett, emberi mivoltából kivetkőzött egykori szerelmét. Beteljesületlen szerelem határozza meg Štrofeková ükanyjának életét is: a katolikus papba szerelmes fiatal lány kénytelenségből református lelkészhez megy feleségül. Ebben a státuszban a falu kemény kezű irányítójává, az erkölcs szigorú őrévé válik, boszorkányként üldöz, perbe fog és ellehetetlenít számos asszonyt. Szexuális elfojtásai azonban naplója lapjain buja képzelgésekben oldódnak fel. Štrofeková családjában női ágon öröklődnek a sorsok: a férjek – nem egészen véletlen – korai halálát követően a közösség erkölcsi rendjének fenntartásába vetik energiájukat, kiváltva a falusiak ellenszenvét. A negyvenes éveiben járó Štrofeková a kamasz Juro kéjes fantáziálásának tárgyává válik. Az ősanya naplója lesz az ürügye és mintája kettejük váratlan szerelmi aktusának, mely az évszázados családi viszályt is feloldja.  Ez a narratíva bizonyos fokig kifelé mutat a falu halálos atmoszférájából.[20]

A vég harmadik szintje a személyes szint. A Havran család utolsó tagja saját történetének hasadtságával is szembesül a falusi történetek fénytörésében. Juro még majdnem gyerek, aki a rácsodálkozás stádiumában tekint a világra. Magányos figura, hiszen gyakorlatilag szülők nélkül nő fel. Apja nyomtalanul eltűnik. Juro viszont tőle örökli a tudásvágyat. Anyja, a szétesett tudatú Iveta pedig a transzcendenciához való vonzódást testálja rá. Korosztályából csupán az állatkínzó Milannal áll nyomasztó viszonyban, aki folyton bántja, megalázza. Milan öngyilkossága következtében azonban megszűnik kapcsolata nemzedéktársaival is. A vadember Ujo Fero és a boszorkány hírében álló Sklenárová lesz számára (nagy)apa-, illetve (nagy)anya-pótlék; a babonák, mondák, mítoszok kiapadhatatlannak tűnő forrásai sajátos biztonságot jelentenek a fiú számára. Amennyiben a felfedés látás útján történő megismerés, a derridai értelemben vett kontempláció, úgy teljesen érthető Juro azon törekvése, hogy az oralitásban megismert sztorikon túl vizuális tapasztalatokat is szerezzen a múltról. Azért keresi fel a közösségi történetben meghatározó helyeket, hogy részese legyen a fontos eseményeknek. Azonban csalódnia kell: az előző nemzedékek emlékezete különböző perspektívákból, tehát többszörös áttételen keresztül jutott el hozzá, ezért amit talál, nem töltődik fel személyes többlettel.[21] Abafi malmában nem találkozik a cigánylány kísértetével, az erdei sziklabarlangban a partizánok szellemével, a temetőben a holtak lelkével.  A múlt tehát nagyrészt hozzáférhetetlen marad.

A Novában nemcsak az emberi testek épülnek le, kapcsolatok bomlanak szét, hanem a környezet is pusztul. Kálmán Gábor rendkívüli megfigyelőkészség birtokában invenciózusan kezeli a nyelvet, leírásaiban élesen pontos, intenzív látványokat tár fel. Ilyen Tomáš néniék romos háza, Sklenárová budija, Abafi kiégett malma, valamint a szocialista építkezés mementója, a beomlott iskola.

A narrációs technika is a pusztulást példázza; Jasná Horka múltjának nagy elbeszélése darabjaira hull egyrészt azért, mert több nézőpontból is újramesélődik vagy éppen a pletyka folytán torzul egy-egy esemény, másrészt azért, mert gyakorta hirtelen vágással megszakad a narratíva, elhallgat a beszélő. Fontos retorikai alakzata a kihagyás, valamint az ismétlés és a variáció. Az emlékezés természetéből adódóan ritkán vonalszerű, inkább indázó, szertefutó. Ennek következtében borul az időrend. A Novában mindez a bor tudatra gyakorolt hatásával is magyarázható: a nagy történet sok apró részletre bomlik fel.[22]

Mind a történetekből, mind a narrációs technikából kitűnik, hogy Jasná Horka a totális kilátástalanságban a pusztulás felé tart. A Nova című kötet viszont szertefoszló történeteinek bárkája lehet.

 

 Jegyzetek

 


[1] ANGYALOSI Gergely: Az apokalipszis víziója és a posztmodern magyar próza. Kalligram, 1994/11., 90. (http://www.kalligram.eu/Kalligram/Archivum/1994/III.-evf.-1994.-november/Az-apokalipszis-vizioja-es-a-posztmodern-magyar-proza)

[2] Uo., 96.

[3] MIZSER Attila: Apokalipszis poszt. Az apokaliptikus hagyomány a huszadik század második felének magyar prózairodalmában. Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2013, 13.

[4] Vö. Tarján Tamás, Vass Norbert, Saly Noémi, Lengyel Imre Zsolt, Pogrányi Péter, Veress Zsuzsa, Darvasi Ferenc megállapításaival. TAMÁS Zsuzsa: „Novaközi” állapotok.  Tamás Zsuzsa beszélget Benedek Annával, Lengyel Imre Zsolttal, Pogrányi Péterrel. (http://isz.bici.sk/lapszamok/2013/2013-majus/1617-novakoezi-allapotok-beszelgetes-kalman-gabor-nova-cim-koeteterl); VERESS  Zsuzsa: Bikavér, Frankovka modrá, Nova.  http://www.rovart.com/hu/bikaver-frankovka-modra-nova_2489 ; DARVASI Ferenc: Megkérdeztük Kálmán Gábort. http://www.barkaonline.hu/megkerdeztuek/2499-megkerdeztuek-kalman-gabort

[5] Vö. Benedek Anna, Pogrányi Péter, Lengyel Imre Zsolt, Vass Norbert, Tarján Tamás megállapításaival.

[6] Pavol MARKOVIč: Nové rozprávanie o starom svete.

(http://kalmangabor.blog.hu/2015/04/07/recenzio_a_nova_szlovak_kiadasabol_a_romboid_folyoiratban)

[7] TARJÁN Tamás: Faluhalál – Kálmán Gábor: Nova. (http://www.kultura.hu/faluhalal-kalman-gabor)

[8] Pavol MARKOVIČ: Nové rozprávanie o starom svete.

(http://kalmangabor.blog.hu/2015/04/07/recenzio_a_nova_szlovak_kiadasabol_a_romboid_folyoiratban)

[9] KÁLMÁN Gábor: Nova. Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 2011, 37.

[10] PETHŐ Anita: Lehet-e egy romos malom emlékezethely? Irodalomismeret 2014/4., 132.(http://www.irodalomismeret.hu/files/2014_4/petho_anita.pdf)

[11] JAKAB Judit: Emlékezet- és identitáskonstrukciók – kánon nélkül. (file:///C:/Users/Szakkoll%C3%A9gium/Downloads/EK_Evk_12_09_Jakab_249-251%20(3).pdf)

[12]Jan ASSMANN: A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1999, 37.

[13] Uo., 53.

[14] Uo., 141.

[15] H. NAGY Péter: A narráció fázisai. In: Kánonok interakciója, szerk. H. Nagy Péter ‒ Thimár Attila. Fiatal Írók Szövetsége, Budpest, 1999, 100.

[16] MIZSER, Apokalipszis poszt. Az apokaliptikus hagyomány a huszadik század második felének magyar prózairodalmában, 66.

[17] PETHŐ, Lehet-e egy romos malom emlékezethely?, 132.

[18] MIZSER, Apokalipszis poszt. Az apokaliptikus hagyomány a huszadik század második felének magyar prózairodalmában, 69.

[19] Uo., 45.

[20] WIRÁGH András: Destruction Iasna-horcensis. Tiszatáj, 2013/11. 116‒119.,  (http://tiszatajonline.hu/wpcontent/uploads/2012/03/2013-november.pdf)

[21] PETHŐ, Lehet-e egy romos malom emlékezethely?, 139.

[22] TAMÁS, „Novaközi” állapotok. (Tamás Zsuzsa beszélget Benedek Annával, Lengyel Imre Zsolttal, Pogrányi Péterrel). (http://isz.bici.sk/lapszamok/2013/2013-majus/1617-novakoezi-allapotok-beszelgetes-kalman-gabor-nova-cim-koeteterl)