Műfordítás
ico impressum ico archiv  ico search ico user

 Támogatók: gyoremblema l  nka little

(Az első és második rész itt és itt olvasható)

 

Terhes. Égő hidakról álmodik, égő hajókról. Egy filmről álmodik, amit mindig is szeretett, és amiben egy férfi visszatér ősi falujába, s valamiképpen átcsúszik az időn, így apja fiatalkorába kerül. Amikor menekülni próbál a faluból és visszamegy a vonatállomásra, a vágányoknak semmi nyoma. Nincs hazaút. Így ér véget a film.
Amikor felébred az álmából, a szobában tikkasztó meleg van, a lepedője átázott az izzadságtól és az ágya szélén egy nő ül. Igyekszik eltakarni meztelen testét. Miss Maharaj mosolyog, vállat von. Erős tested van – mondja. – Fiatalabb, de másban nem különbözik az enyémtől.
El akartam hagyni. De így nem tudom.
Miss Maharaj megrázza a fejét. A faluban azt mondják, fiú lesz – magyarázza –, és akkor a szárazság megszűnik. Mindez csak babona. De nem hagyja majd, hogy elmenj. És később, ha mégis elmész, a gyermek itt marad.
Azt majd meglátjuk! – robban ki az ifjú feleségből. Amikor ideges, orrhangon kezd beszélni, ami még szerinte is visszataszító. Lelki szemeivel látja, a történet bezáródik körülötte: a történet, amelyben csapdába esett és muszáj lesz megtalálni az utat: inkább a helyeset, de ha az nem megy, akkor a rossz is megteszi. Amit nem szabad eltűrnie az a tehetetlenség. Nem fog belehullani valamiféle bágyatag, a hőség miatti kábulatba. A Romantika elégszer vezette hibákba. Most használni fogja a fejét.
Lassan, ahogy teltek a hetek, kezdett tisztábban látni. A városban, a palotában működő kaszinó nem a férfié, ostobán aláírt egy szerződést, és most ijesztő emberek konzorciuma bérli tőle. Nevetséges az összeg, amit fizetnek, és kikötötték az apróbetűs részben: bizonyos kiemelt napokon ott kell sétálgatnia az asztalok körül, megnyerően vigyorogva a vendégekre, ezzel emelve a hely fényét. A műholdantennák ugyan jövedelmezőbbek, azonban ez a falánk, öreg, lepusztult rezidencia csak sokkal bőségesebb tányérokból laknak jól, ha a férfi győzné.
Időtlen vidéki palota: megvan hatszáz éves is. Nagy részéből hiányzik az elektromosság, az ablakok, a bútorok. Hideg van a hideg évszakokban, forróság van hőségben, és ha az eső beköszönt, a dísztermek többségét elönti az ár. Minden, amijük van az a vízük; ez a palota kimeríthetetlen forrása. Az épület végében, a romos, denevérlakta területeken túl, a fiatal feleség óvatosan lépked a felgyülemlett guanó között, és látja, már hajnal előtt ott sorakoznak az emberek. A falusiak, akik nélkülöznek a szárasságban, az éjszaka leple alatt jönnek, hogy a sötét elrejtse megaláztatásuk nyomait, amíg megtöltik üres kancsóikat. A szomjas sor fölé kísértetként magasodik egy csipkézett oromzatú fal fekete árnya. Egy falusi asszony, néha érthetetlen angolsággal, elmeséli, ez az elszenesedett erőd korábban a hercegi rezidencia nagyobbik része volt. Csodás kincsek vesztek oda, amikor leégett, még emberi életek is.
Mikor történt ez?
Idő előtt.
Kezdte megérteni a férfi keserűségét. Egy másik hercegnő – mesélte neki Miss Maharaj – egy özvegy, még nálunk is nyomorultabbul élt, tüzet ivott nemrég, hogy véget vessen az életének. Összetörte egy csészében a családi gyémántokat, az örökségét, és lenyelte őket.
Így amikor Mr. Maharaj ellátogatott Amerikába, kitalált magának egy előkelőségből és korszerűségből álló álcát, és ezzel a kitartó színjátékkal megnyerte őt. Megtanult úgy beszélni, mint egy modern ember, de valójában tehetetlen a jelennel szemben. A szárasság, a nem evilági énje, a múlt kegyetlensége, ahogyan hátat fordított a népének, ezek a dolgok hozták el a Romlást. Görögországban, az az atléta, aki megnyerte az olimpiai játékokat, kiemelkedő személyiséggé vált az otthonában. Azonban Mr. Maharaj rothad, akárcsak a háza. A feleség szobája a luxus csúcsa. Üveg az ablakokban, lassan forgó, elektromos ventilátor a mennyezeten. Telefon, melyben néha vonal is volt. Konnektor a laptopjának, és ritkán még modemkapcsolat is, ami összekötötte azzal a másik világgal: a korábbi életével.
A férfi azért nem vitte a saját szobájába őt, mert szégyelli.
Ahogy érezte a benne növekvő kis életet, meg akart bocsájtani a gyermek apjának, ki akarta segíteni a múltból, át egy mozgalmas, változó jelenbe, mely az igazi élete. Teszi, amit tennie kell. Ő „Amerika”, és ő elhozza az esőt.

 

Újra és újra felébred, izzadtan, meztelenül, és Miss Maharaj az ágyán ülve mormogja: – Igen, csodás test, táncosé is lehetne. Jól fog égni.
Ne érjen hozzám! (Riadtan.)
Minden feleség messziről érkezik. És ha a férfiak elköltötték a hozományokat, eljön a tűzmadár.
Ne fenyegessen! (Megdöbbenten.)
Tudod hány felesége volt már?

Rémült, dühös, összezavarodott, így a férfinak szegezi a kérdést: Igaz? Ezért nem ment férjhez a nővéred, ezért gyűjti össze a házba az összes hajadont, fiatalt és öreget, hogy megvédje őket? Azért van ez a végeérhetetlen táncikálás a szüzeknek, mert félnek férjhez menni?
Igaz, hogy elégetted a feleségeidet?
Ah, az őrült nővérem mindenfélét sustorgott neked – nevet Mr. Maharaj. – Bement a szobádba éjjel, simogatta a testedet, beszélt vízről, tűzről; a nők szépségéről és a férfiak titkos, halálos természetéről. Mesélt neked a varázslatos madárról, feltételezem. A halál madaráról.
Nem – jegyezte meg óvatosan az ifjú feleség, visszaemlékezve. – Te nevezted nevén a tűzmadarat.
Mr. Maharaj dühében elrángatja a nővére táncórájára. Amikor meglátják a férfit, a táncosok megbotlanak, bokapereces lábaik elvesztik a ritmust, így csilingelve megállnak. – Miért vagytok itt: menekültek vagytok vagy tanítványok? – Tanítványok, uram. – Azért vagytok itt, mert féltek? – Oh, dehogy, uram, mi nem félünk. Könyörtelen kérdéseit üvölti, tekintetét végig a nővérén tartja. Miss Maharaj csak áll és hallgat.
Az utolsó kérdés neki szól. – Hány feleségem volt? Mit mondtál, hány volt? Egymás hatalmának vonzásába kerülnek, fivér és nővér, örökös foglyai a másiknak; történelmen kívül és időn túl. Miss Maharaj kapja el elsőnek a tekintetét. – Ő az első.
Ennyi volt. A férfi a feleségéhez fordul, széttárja a karjait. – Saját füleddel hallottad. Nincs több dajkamese.

 

Kecskés Szulamit fordtása