Próza
ico impressum ico archiv  ico search ico user

 Támogatók: gyoremblema l  nka little

Törés

 

Egyetlen szép barátja van a bátyámnak. Sok barátja van, majdnem minden este ott ülnek a tíz négyzetméteres szobájában. Sok barát, de csak az egyikük szép. Ritkábban jön, mint a többiek, messzebb lakik, most csinálja a jogosítványt. Abban reménykedek, ha meglesz a vizsgája, majd többször jár ki hozzánk a tizenhetedik kerületbe. Mondanám neki, hogy szívesen tanulom vele a kreszt, kikérdezem, tesztet íratok, csak menjen át, hogy többször jöhessen. El volt törve az orra, ez főleg oldalról látszik. Amikor megkérdezem a bátyámat, hogyan tört el, azt mondja, honnan tudja. Fél éve ismerik egymást, mióta elkezdték a mesterképzést agrármérnök szakon. Nehéz visszafogni magam, hogy amikor délután hazajön, ne kérdezzem meg, mikor jön a barátja. István. Istvánnak hívják. Többször egymás után kimondom magamban. István, István. Nem becézik, nem az a fajta, akinek becenevet lehetne adni. Én becézném, azt mondanám neki, Kicsim, Édesem, viccből mondanám, hogy Pista. Ő azt mondaná nekem, Szerelmem. A bátyám néha cukkolja Istvánt és Pityunak hívja. Amikor hazajön, mindig hulla fáradt, ezt mondja, hulla fáradt vagyok. Akkor ma nem is jön át senki, kérdezem. Ilyenkor már otthon várom őt, csak délelőtt vannak óráim az egyetemen. De lehet, átjönnek a srácok, válaszolja. Igyekszem nem mutatni, mennyire örülök.
A bátyám nem tudhatja meg, hogy tetszik nekem István. Nem azért, mert pletykás. Tizenkét évesen elárultam őt egy női öltözőben. Tagjai voltunk az iskola úszócsapatának, ő gyorson és mellen indult versenyeken, én háton. A gimnázium óta nem járok, a hátam egyre görbébb, rossz a tartásom, nem látszik, hogy úsztam. Rajta sem látszik, egész nap a gép előtt görnyed. Az ő osztálya alkotta az úszócsapatot. Laura is az A-ba járt, egyetlen száma a pillangó volt, csak ő tudott pillén úszni a csapatból. A bátyám szerint jó páros lettek volna, kézen fogva mentek volna haza az úszóedzésről és az iskolából, ha el nem rontom. Ő tizenhárom volt, én tizenkettő. Akkor már három éve szerelmes volt Laurába, de csak én tudtam róla. Először volt szerelmes. Sokat néztem Laurát úgy, hogy észre ne vegye. Egyáltalán nem hasonlított se anyámra, se rám. Azt hittem, hozzánk hasonló lányt fog választani. A mi fenekünk nagy, combunk húsos, az edző mindig azt mondta kézilabdán, ez az én gyenge pontom, ide hízok, és megcsipkedte a csípőmet. Figyeljek oda jobban. Laura magas és vékony volt, lapos volt a feneke. A fürdőruhában kiállt a csípőcsontja.
Az uszodában a lányoknak jobbra van az öltözője, a fiúknak balra. Mentem jobbra minden kedden és csütörtökön, a bátyám ment balra. Az osztályfőnöke volt az úszócsapat edzője, nekik kötelező edzésre járni. Nekem is kötelező, mert a bátyám húga vagyok. Lauráékkal öltöztem, mindig a hosszú padsor végénél, a padok előtt sorakoztak a fémszürke szekrények. Amikor valaki becsapta az egyik fém szekrényajtót, nagyot csattant, ilyenkor összerezzentem. Nevettek, és nem szóltak hozzám. Nehezen gyűrtem be a hajam az úszósapka alá, sosem tanultam meg a technikáját. Laura előrehajolt, felkonytozta a haját, úgy tette fel a sapkát. Nekem nem sikerült, mindig kint maradt pár tincs. A fodrászom azt mondja, vastag szálú, sok hajam van, meg kell vele küzdenie, ez az ő everestje. Főleg akkor mondja, amikor mossa, és alig fér el a sok vastag szálú, erős haj a kagylóban.
István is különbözik apámtól és a bátyámtól. Ugyanolyan magasak, de más a karakterük, mondom anyámnak. Csak ő tudja, hogy tetszik nekem István. Magas, és ha kimegy a napra, azonnal lebarnul, jó bőre van, sosem ég le. A bátyám sem, ha nyaralunk, csak néha hámlik a háta. Anyám azt mondja, István hasonlít a bátyámra, nem nagyon, csak egy kicsit. Nem, nem, ellenkezem, más a karakterük.
Vacsorázunk, ülünk az étkezőben a nagyasztalnál, apám, anyám, a bátyám és én. A bátyám azt mondja, mennyi felesleges dolgot kell tanulnia az egyetemen, ha nem lenne Pityu, nem tudja, mit csinálna ezeken az órákon. István, javítom ki. Hogy mi, kérdez vissza. Nem Pityu, István, mondom még egyszer. Ja, válaszolja, és folytatja a tantárgyak sorolását. Elképzelem, ahogy ülnek egymás mellett a nagy előadóban, István könyököl az asztalon, jegyzetel, az illatát még a mögötte ülő padsorban is érezni, én is mindig megérzem, ha átjön hozzánk, már a szobámban érzem. Ülünk és eszünk a nagy étkezőasztalnál, István illata megcsapja az orromat, ahogy gondolok rá.
Aznap esett az eső, átázott cipőben értünk be az uszodába, cuppogott, ahogy léptem. Csak nekem és Laurának nem volt esernyőnk vagy kapucnink, a hajunkból is csavarni lehetett a vizet. Lányok, ne itt pancsoljatok, mondta az edző. Átrohantunk a zuhanyzókhoz, csavartuk hajunkból a vizet. Összemosolyogtunk, összevizeztük egymás lábát. Nem mondott semmit, csak mosolygott, csavargatta a haját, mint anyám a kényes ruhákat, amiket nem tesz be a mosógépbe, hanem tekergeti, csapkodja őket, mielőtt feltenné a szárítóra. Tudtad, hogy a bátyám beléd van zúgva, kérdeztem. Felegyenesedett, kezével még mindig szorította a haját, pár csepp a ruhájára esett. Komolyan? Komolyan. Teljesen. Nahát, ennyit mondott, nahát, és becuppogott az öltözőbe. Láttam, hogy a szekrények előtt minden lány az osztályból köré gyűlik, pusmognak és felém néznek.
István átjött hozzánk, megismerem a hangját. Odamegyek az ajtóhoz, arcomat az ajtókerethez nyomom. Leveszi a cipőjét, bemegy a bátyám szobájába. Hallgatózom, pedig innentől már semmit nem lehet hallani. Kint téblábolok a folyosón, a konyhába megyek, vizet töltök, iszogatok. Nyílik az ajtó, csak a bátyám jön ki kóláért. Nem István vagyok, mondja, és rám nevet. Nem gondoltam, válaszolom. Persze, persze, mondja, és visszamegy. Pár óra múlva jön ki István, véletlenül összefutunk az előszobában. Zavarban van, szia, mondom neki. Nem tudtam, hogy itt vagy. Milyen szép az arca, erre gondolok, és hogy a törött orrától csak még szebb. Éppen a válláig érek, ha megcsókolnám, lábujjhegyre kéne állnom, neki picit le kéne hajolnia. Átkarolnám a derekát, ő a vállamat. Nem szeretem, ha a fejemre adnak puszit, de tőle még ezt is elviselném. Oda adhat puszit, ahova csak akar, bele is csókolhat a köldökömbe, belenyalhat, ráteheti a fejét a mellkasomra akkor is, ha borostás az arca, és vörösre dörzsöli a bőrömet. Most nem borostás, frissen borotválkozhatott ma reggel, hallom a borotva sercegését a habos arcán. Vékonyan csordogál a csapból a víz, a borotvát a csap alá tartja, a szőrös hab szétkenődik a mosdókagylón. Van barátnőm, mondja. Állunk az előszobában, van barátnőm, és bemegy a vécébe. István, István, István. Most el kell képzelnem, hogy borotválkozás közben egy hosszú, szőke hajú nő, ilyennek képzelem a barátnőjét, átkarolja a derekát.

 

 

Negyvenkét egér


Levette a facebookról a születésnapját. Nem akarta, hogy az ismerősök felköszöntsék, azt akarta, hogy ez a csütörtök ugyanolyan legyen, mint az összes többi. Mint amilyen a múlt heti, és az azelőtti volt. Mint az összes eddigi csütörtök, ne történjen benne semmi érdekes. Fel akart kelni reggel, lustálkodni még öt percig, amíg újra meg nem szólal az ébresztő. Kikapcsolni, felkelni, kimenni kávét csinálni, reggelizni, elkészülni, munkába menni. Adni egy puszit a férje szájára, amikor kiteszi őt a munkahelyén. Egész nap dolgozni. Azt akarta, sok munkája legyen, ne legyen ideje gondolkodni, este pedig essen be az ágyba és azonnal aludjon el.
Hajnali négykor fordult egyet álmában, átkarolta a férje derekát, odabújt a hátához. Hajnali négy körül mindig ezt csinálta. Hatkor csörgött az ébresztő, beállította a szundit, de három perc után kikelt az ágyból, elment pisilni. Éppen akkor szólalt meg az öt perces szundi jelzés, amikor megtörölte kezét a törülközőben. Bekapcsolta a gépet, egyik barátnője írt csak az üzenőfalára. Gyorsan elrejtette a bejegyzést, hogy ne jelenjen meg az idővonalán. Írt neki egy köszönömöt messengeren. Hallotta, férje kinyitja a bejárati ajtót. Csupa izzadság volt az arca, nem adok így puszit, mondta a feleségének, és elment zuhanyozni. Ő közben megitta a kávét, az órára nézett, és megállapította, hogy férje ma korábban végzett a szokásos futással. Elővette a müzlit, aztán visszatette a dobozt a szekrénybe. Mindig szokott reggelizni, de most nem volt éhes. Kicsit megfájdult a hasa a kávétól. Egész úton a munkahelye felé émelygett, egyszer majdnem megkérte a férjét, kanyarodjon le az útról, mert hánynia kell.
A munkahelyén már jobban érezte magát, meetinggel kezdtek. Nem neki kellett prezentációt tartania, de nagyon figyelt, hogy a végén sok kérdést tehessen fel. Csak háromra maradt idő. Az utolsó öt percben szeretnénk megragadni az alkalmat, és felköszönteni Barbarát, mondták a többiek. Azt szerette volna válaszolni, hogy ma nem született senki, de nem tehette. A managere kintről behozott egy csokor virágot, negyvenkét szál virág helyett egy negyvenkettes születésnapi képeslappal. A lapon egy egér viccelődött az évei számával. Ő udvariasan mosolygott, meglepődött, nem kellett volna, hadarta, és a meeting után betette a csokrot egy bögrébe. Leült az asztalához, megint megnézte a képeslapot, most már alaposabban. Mindenki rövid üzeneteket írt rá, boldog születésnapot, szólj, ha kell járókeret, ilyesmiket. Egy-két kollégája ott lébecolt mellette, megint megköszönte nekik a meglepetést. Nem, nem is gyanakodott.
Nem akart gyanakodni. Pár hete azzal nyugtatta magát, ezen a napon semmi nem fog történni, nem kell róla tudomást venni. Sem a harminc, sem a negyven nem viselte meg, nem félt az öregedéstől. A férje jövőre lesz ötven, soha nem volt ilyen jó formában, minden reggel fut, egyszer-kétszer crossfitezni is lejár a sarkon lévő edzőterembe. Néha ő is vele megy, de a crossfit nem az ő világa. Túl kemény. Inkább a futópadon szeret emelkedőn sétálni. Úgy érzi, ezzel jobban le tudja vezetni a stresszt.
A nap folyamán még egy-két barátnője írt vagy az üzenőfalára, vagy messengeren. Pedig tudhatnák, nem akar a negyvenkettesről tudomást venni. A férje sem köszöntötte fel reggel, mindent ugyanúgy csinált, mint eddig. Ennek nagyon örült, nem kell ide semmiféle köszöntés, értsék meg, nem akar. Egyik barátnője még viccelődött is, na, csak elért téged is az öregedési pánik. Nem akarta elmagyarázni neki, ennek semmi köze az öregedéshez, nem erről van szó. Még nem ismerték egymást akkoriban. Ő még csak tizenhét volt, az anyja negyvenkettő. De nem, nem akart erre gondolni.
A délután gyorsan eltelt, sok munkája volt. Igyekezett nem tudomást venni az asztalán lévő virágcsokorról, a mellette lévő képeslapról, az egérről, és a viccről, ami kiderül a lap belsejéből. Három körül megkérdezték, nem akar-e kimenni egy körre, beugorhatnának a happy hour-ra, olcsóbb akkor a tortaszelet. Köszi, de nem, sok a dolgom, válaszolta, belemélyedt a laptop képernyőjébe. Ötkor mondta neki a főnöke, menjen haza, mégiscsak születésnapja van, miért van még mindig itt. Nem baj, sok a munkám, felelte, fél hat helyett hatig bent maradt. Már senki nem volt az irodában, amikor elindult, a virágot átrakta az ablakba, holnap majd azt mondja, ott több a fény, és véletlenül a hétvégére is bent felejti. Hétfőn majd nagyon elszégyelli magát, szabadkozik, hogyan felejthette el.
Azt hittem, előbb jössz, mondta a férje, amikor benyitott a lakásba. Megcsapta a sült hús illata, ott volt a jénai a tűzhelyen konyharuhával letakarva. Próbáltam melegen tartani, mondta, amikor felesége a konyha felé pillantott. Letette a táskáját, kibújt a cipőjéből, nem mondott semmit. Bement a hálószobába átöltözni. Kijött, az étkezőben meg volt terítve az asztal, és még egy piros csomagocskát is látott a tálalón. Férje behozta a jénait a sajtos-tejfölösnek tűnő valamivel, letette az asztalra. Nem kellett volna, mondta. Tudom, hogy nem akartad megünnepelni, válaszolta a férje. De fontos, hogy meg legyen. Hogy ne féljünk. Szerintem, tette hozzá bizonytalanul. Tudom, hogy anyukád negyvenkettő volt, amikor rákos lett, folytatta. Negyvenkettő volt, amikor meghalt. Nem csak rákos lett, vágott közbe. Nem csak meghalt. Hat hét. Hat hét alatt elvitte. Tudom, de… Nincs de! Ma nem született senki, válaszolta és bement a szobába. Férje letakarta a jénait, visszavitte a konyhába. Ő betakarózott, sokáig forgolódott, de nem tudott elaludni. Férje éjfél körül ment be, ő úgy csinált, mintha aludna. Hallgatta a férfi lélegzését, ami egyre halkabb és nyugodtabb lett. Ez elaltatta. Éjszaka, valamikor négy körül átölelte a férje derekát, álmában odabújt a hátához.