Próza
ico impressum ico archiv  ico search ico user

 Támogatók: gyoremblema l  nka little

Vanda és az édes élet 

 

Böbe megbolondult. Totál bekattant. Mióta Vanda kijelentette, hogy lent marad Szegeden, és ne várjuk haza hétvégenként, Böbével nem lehet bírni. Kimarad esténként, rögtön letusol, amint hazaérkezik, és egy olyan munkatársnőjére hivatkozik, aki fél éve kilépett tőlük. Amikor erre felhívom a figyelmét, azt mondja, lehet, azt hitte, már elfelejtettem. Nem, nem felejtettem el. Akkor hol van esténként, kérdezem a nejem, de ő csak széttárja a kezét, hogy jól van, lebukott, de nem érdekli. Semmi sem érdekli.
Mondom neki, hogy éhes vagyok. Ő pedig ahelyett, hogy a konyhába ballagna, elkezd okoskodni:
- Felnőtt ember vagy. Odamész a hűtőhöz, és csinálsz valamit magadnak.
- Én ugyan nem, meccs van. Még jó, hogy a félidőben jöttél.
- Nem főzök.
- Nem?
- Nem.
- Akkor hozz sört.
- Honnan?
- A kisboltból. Talán még nyitva van.
- Természetesen. Már indulok is.
Soha nem hoz. Egy ideje hiába mondom neki. Nem működik Böbe.
Nem csinál semmit. Ténfereg a lakásban. Ténfereg a világban. Nem találja a helyét. Hiába mondom, hogy a konyhában van dolga. Rám sem hederít. Álldogál a nagyszobában. Átmegy a hálóba, majd a szobájába. Lefekszik. Beleolvas a kedvenc újságjába. Brit Nők Lapja. Az emancipált, felvilágosult asszonyok hetilapja. Csak szeretném. Akik mindig megtalálják a helyüket otthon. De jó lenne már. Szót értenek a párjukkal. Istenem, de régen volt. Elképzelem, hogy Böbe tud autót szerelni, beverni egy szöget a falba, kicserélni egy izzót, ismeri az európai klubcsapatok játékosait, bárkivel kiáll szkanderezni, és öt konyak után bárkit felpofoz.
Igen, Böbe ilyen volt annak idején. Szeretett motorozni, kapálni a telken, még lövészklubba is jártunk. Úgy volt, hogy raftingolunk, meg ejtőernyőzünk, és még ezer dolgot kipróbálunk, főleg az összes elénk kerülő szeszes italt, sört, és konyakot, én mindig sört, Böbe mindig konyakot, és ez két évig ment is, aztán jött Vanda, és minden megváltozott. Böbe azóta is azt az utolsó, tizennyolc évvel ezelőtti Brit Nők Lapját lapozgatja. Benne van a jelentkezési lapja a Vad Csaj játékra. Nem küldte el. Nagyobb feladat várt rá.
Böbe igazi hős lett. A hétköznapok hőse. A pelenka, a bébiételek, az éjszakázások hőse. A megértések, szülői értekezletek, önfeláldozások hőse. A kamasz lélek torreádora. Vanda idomára. A család hőse. A Vad Csaj. Mindig az volt. A legvadabb pedig akkor lett, amikor Vanda leköltözött Szegedre. Azt kérte, kössem be a szemét, úgy akar vezetni.
Vanda sosem volt jó tanuló. Igazából nem is láttam tanulni. Mindig valamelyik barátnőjénél volt. Azt mondta, együtt írják a leckét. Aztán ott is aludt. Alig láttam Vandát.
Sosem rendezett születésnapi bulit. Nem hívott hozzánk senkit. Pedig Böbe jól főzött. Főleg a rakott húsokat. Húst hússal. Vanda hamar vegetáriánus lett. Böbét ez nem zavarta. Böbét csak Vanda zavarta. Hogy sosem ölelte meg.
A fontos dolgokat Vanda mindig levélben írta meg. Azt is, hogy vidékre megy egyetemre. Kollégiumba. Aztán, hogy van az a Miklós. Szegedi fiú. Tetszik neki. Odaköltözik hozzá. Mármint Miklós családjához.
Böbe napokig nem jött haza. Azt mondta, végigjárja a régi helyeket. Mindenhol megkóstolta a konyakot. Egyre fátyolosabb szemmel nézte a mobilja képernyőjét:
- Le ne gyertek. Jól vagyok. Jó helyen.
Böbe, amikor hazatámolygott végre, épp egy Bundesliga-meccset néztem, a Dortmund–Hertha mérkőzést, mondtam, hozzon két sört, és nézzük együtt, ő azonban Vanda szobájába ment, és lesöpörte az asztaláról a díjakat, érmeket, okleveleket.
Mindig ő vitte edzésre. Vanda csak szerválni tudott jól. Alacsony volt, és lassú. De iszonyú erővel tudott ütni. Akárcsak Böbe.
Odaálltam az ajtóba, hogy üssön engem, miattam van az egész.
- Jobb, ha nem. Újra járok edzésre.
- Karate?
- Hívd, ahogy akarod.
- Szeretlek
- Én nem.
A múlt héten volt a huszadik házassági évfordulónk. Lementünk a sarki pizzázóba. Böbe száz százalékos avokádólevet kért. Én sört. Volt literes korsó. Ahogy mindig, most is kétféle pizzát rendeltünk. Én vaddisznómájasat, Böbe nyolcvitaminosat. Lehülyéztem, de azt mondta, akkor is azt kér.
Vacsora közben elmondta, hogy pszichológushoz jár. Hetente kétszer. És jó. Néha sírni is szokott. Persze, feleltem. Ezt olvastad valahol. Mostanában annyit olvasol, mint az elmúlt húsz évben összesen.
- Igényem van. Érted? Igényem.
- Az a bajod, hogy szabad vagy. És nem tudsz mit kezdeni vele.
- Egy frászt. Csak nem tudok úgy élni, mint eddig.
- Akkor költözz el.
- Oké
Vanda szobájából nem sok minden maradt, ami a korábbi állapotára hasonlítana. A poszterek, személyes tárgyak a szemetesben végezték. A Vad Csaj jelentkezési lapja került ki a falra, Vanda ágyára pedig Böbe felhúzta az ágyneműjét.
Tudtam, nehéz időszak ez. Alig szóltunk egymáshoz. Én meccset néztem, ő pedig fogalmam sincs hol volt, mit csinált. Aztán ma reggelit készítettem Böbének.
- Nagy újság van. Olvastad?
- Nem. Te vagy internetfüggő.
- Vanda felrakott a fészbukra egy eseményt. Miklós családjánál ma este halvacsora.
- Ott a helyünk.
Böbe már öltözik is. Bőrnadrágba bújik. A szekrény aljából előhúzza a régi bőrkabátját.
- Mit nézel? Tegnap vettem egy motort.
Bólogatok. Induljunk. Vár az ismeretlen.