ico impressum ico archiv  ico search ico user

 Támogatók: gyoremblema l  nka little

KabaiCsaba KabaiCsaba

1979-ben született, Ongán nőtt fel, Budapesten él. Két gyermek apja. Verset, prózát, tanulmányokat ír, fordít. Munkáit többek között a 2000, a Csillagszálló, a Forrás, a Hévíz, a Kalligram, a Kortárs, a Literatura, a Műút, a Palócföld, a Tiszatáj és az Új Forrás közölte.

kabai lorantkabai lorant

kisbetűs, középkorú, férfi; sört csapol, ír, olvas, firkál stb. 1977-ben született Miskolcon, Ongán nőtt fel, Budapesten él. Legutóbbi kötete: semmi szín (Tiszatáj-könyvek, 2016). A szerző fotóját Hományi Péter készítette.

 

Aino Kallas (1878–1956) Finnország és Észtország számára egyaránt a legfontosabb írónőként tartható számon. Kallas leginkább észt témájú műveiről ismeretes, mint például a magyarul is megjelent Farkasmenyasszony című kisregénye. Novellagyűjteménye magyarul 1923-ban jelent meg, Töviskoszorúk címmel.

Kantor ZsoltKantor Zsolt

1958-ban született Debrecenben. A Tevan Kiadó igazgatója volt hét évig, Békéscsabán. A Bárka folyóirat alapító főszerkesztőjeként öt évig jegyezte a lapot.

kiralyfarkas fotokiralyfarkas foto

1971-ben született Kolozsváron, Budapesten él. Az Ambroozia egyik alapító szerkesztője.

KIraly LaszloKIraly Laszlo

1943-ban született Sóváradon. Magyarország Babérkoszororúja díjas erdélyi magyar költő, író. 1968-tól az Utunk szerkesztője, 1990-től nyugdíjba vonuláláig a kolozsvári Helikon főszerkesztő-helyettese. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

kiss anna dorakiss anna dora

1995-ben született Budapesten. Alapszakot az ELTE BTK magyar szakán végzett, jelenleg ugyanitt irodalom- és kultúratudomány mesterszakon folytat tanulmányokat, összehasonlító irodalomtudomány szakirányon.

KissDavid180KissDavid180

1988-ban született Sopronban. A Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban érettségizett, majd a Corvinus Egyetemen diplomázott politológus szakon. Verseit 2015 óta rendszeresen publikálja. A József Attila Kör tagja. Az utolsó hazaérkezés és a soron következő elindulás között Budapesten él. 

kolus lajos180kolus lajos180 Kölüs Lajos Sarkadon született. 1951-ben közgazdász, 1980-ban szociológus diplomát szerzett. 2008-ban elvégezte a Magyar Író Akadémia szépíró mesterkurzusát.

kovacs lajoskovacs lajos

1959-ben született Baján. Győrött él. Történész-muzeológus, író. Legutóbb megjelent kötete: Drága szerelmem… Andrássy Ilona levelei (regény)